Kátya gasztronómiai kavalkádja

Kátya gasztronómia konyhaművészet receptek

Brie sajt almával és dióval, joghurtban

2 Séd-brie sajt
2 savanykás alma
15 dkg dióbél
5 dkg mazsola
2 pohár gyümölcsjoghurt vagy gyümölcshab
Méz, tejszínhab ízlés szerint

A sajtot diónyi darabokra vágjuk. Az almákat a megtisztítás után citromlével elöntjük, hozzáadjuk a mézet, a mazsolát és a felezett dióbelet, majd felöntjük a joghurttal vagy a gyümölcshabbal. Ha joghurtból készítjük, adhatunk a gyümölcsjoghurt ízesítésének megfelelő gyümölcsöt is hozzá. Poharakba adagoljuk, egy órára hűtőszekrénybe tesszük.

július 13, 2008 Szerző | nemzetközi konyha | Vélemény?

Kolumbusz tojása

Egy XVI. századi forrás szerint Kolumbusz, első felfedező útját követően, 1493-ban, Mendóza bíboros vendége volt. A híres utazó tiszteletére a főpap vacsorát adott. Itt vetődött fel, hogyan lehetne márvány asztalon egy tojást függőlegesen felállítani. Meg is próbálták, de senkinek sem sikerült. Ekkor Kolumbusz beütötte a tojás alját, és az így megállt.

Valójában ez nem Kolumbusszal történt meg, de a történet spanyol eredetű. Akkor használják ezt a szólást, ha látszólag nehéz, valójában azonban könnyen megoldható feladatról van szó. Szóláshasonlat formájában: Olyan egyszerű ez, mint a Kolumbusz tojása.

július 11, 2008 Szerző | sztorik, viccek | | Vélemény?

Tepsiben sült hagyma – kezdő ínyenc szakácsok is elkezdhetik

Hozzávalók: 1 kg vöröshagyma, 2 dl tejföl, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió-virág, 1 mokkáskanál törött fekete bors.

A sütőt gyújtsd be!
A vöröshagymát hámozd meg és deszkán vágd egy centi vastag karikákra! Az összes hagymát szórd bele egy olajjal kikent tepsibe, simítsd egyforma vastagra a tetejét és sózd meg! A tejfölben keverd el a lisztet, szórd bele az összes fűszert! A keveréket kend fel a hagymára! Fedetlenül tedd a forró sütőbe és süsd 20 percig, amíg a hagyma teteje kissé megpirul!

Megjegyzés: sós vízben főtt burgonyával vagy friss kenyérrel tálald ezt az igen egyszerű, ám nagyon jóízű ételt!
30 perc alatt elkészíthető.

július 10, 2008 Szerző | ízvilág | Vélemény?

Nagy marketing bal/fogások

McDonald:
A McDonald konszern nemrég csődöt mondott Japánban az egyik reklám- kampányával. Ennek oka a konszern kabala-figurája volt, a Ronnie-McDonald bohóc, aki általában fehérre sminkelt arccal lép fel. Japánban azonban a fehérre sminkelt arc a halál szimbóluma.

Coca-Cola:
A Coca-Cola pofára esett Spanyolországban a 2-literes üveg bevezetésével. Senki nem gondolt arra, hogy a spanyol háztartásokban csak kisebb hűtők vannak, amiben a 2-literes flakonok nem férnek el.

Amerikai mosóporgyártó:
A 80-as évek közepén egy amerikai mosóporgyártó képes hirdetést jelentetett meg. A képen baloldalt egy halom szennyes ruha látható, középen a reklámozott termék, jobboldalt pedig a szépen tisztára mosott, kivasalt, egymásra rakott ruhanemű. Amire azonban senki sem gondolt: az arabok jobbról balra olvasnak. A termékértékesítés teljesen befuccsolt.

Colgate:
Colgate Franciaországban egy “Cue” nevu fogkrémet akart bevezetni. Amit nem tudtak, “Cue” egy francia pornómagazin neve is.

Pepsi:
A “Come alive with the Pepsi Generation” reklámszöveg fordítására a Pepsi nem fordított elég figyelmet, ezért a tajvani helyi nyelven ez így hangzott: “A Pepsi feltámasztja az Ön halott őseit”.

június 17, 2008 Szerző | sztorik, viccek | Vélemény?

Micsoda reggel!

június 16, 2008 Szerző | sztorik, viccek | Vélemény?

Egy szerelem három éjszakája (részlet)

 
Hiába itt Cicero, Diderot, akármi szépet sütsz ki.
csak a szúrni vágni ütni marad ultima ratio.


és telente és nyaranta nincs ital jobb mint a Planta,
halld az új kor szent parancsát, ha teázol, idd a Plantát.
Demokraták, plutokraták, igyák csak az angol teát,
nem úgy aki győzni akar, plantát iszik minden magyar.
Nem lesz kapható ilyesmi, majd ha béke, béke lesz,
most kell planta teát venni amíg érde- érdemes.

Jobb a műnap mint a nap, anyagnál a műanyag
fogsornál a műfogsor, doktornál a műdoktor
tyúkszemnél a műtyúkszem, zabszemnél a műzabszem,
Nemzetnél a műnemzet, rendet rendet műrendet…
és telente és nyaranta győz a hanta.. győz a planta
Allelúja, Giovinezza, tarka lepkék.. győz a hanta…

 

 
 

június 16, 2008 Szerző | konyhaművészet az irodalomban | | Vélemény?

Pizzatészta de egyszerűen

Egy 28-30 cm átmérőjű, közepes vastagságú pizzához 20 dkg lisztet, 1 dkg élesztőt, 1 dl langyos vizet és kevés sót veszünk. Az elmorzsolt élesztőt elkeverjük 2 evőkanálnyi langyos vízzel , valamint 1 bő evőkanálnyi liszttel, majd langyos helyen kelesztjük egy fél óra hosszan. A lisztet, a megkelt élesztőt, a sót, valamint a maradék vizet összedolgozzuk, s (letakarva) langyos helyen kelesztjük, míg a tészta a kétszeresére nem nő. Ekkor a cipót ellapítjuk, kerekre formázzuk, végül a recept szerint ízesítjük. (A pizzákat lisztezett sütőlapon, előmelegített, forró sütőben 220-230 Celsius fokon sütjük.) 

 

június 16, 2008 Szerző | nemzetközi konyha | | Vélemény?

Kínai tojásos kukorica leves

Hozzávalók:
6 személyre:
1 doboz (250 g) kukoricakonzerv
1 l csontleves vagy erőleves (kockából a legegyszerűbb)
1 körömnyi gyömbér
1 csipet zellersó

1 mokkáskanál fehér bors
1 ek. saké (rizspálinka) vagy semleges fehér pálinka (pl. vodka)
2 dkg kukorica- vagy rizsliszt
2 egész tojás
petrezselyem

Elkészítése:
Erős csontlevest főzünk vagy kockából erőlevest, beledobjuk a gyömbért és 10 percig lassú tűzön forraljuk vele. Lecsorgatjuk a kukoricát, a levesbe tesszük, forrásig hevítjük. Közben elkészítjük a “habarást”: a zellersót, a levestől függő mennyiségben konyhasót, az őrölt fehér borsot kikeverjük a pálinkával, majd hozzáadjuk a pici hideg vízben feloldott kukoricalisztet vagy rizslisztet, a levesbe keverjük és lassú tűzön még kb. 1 percig forraljuk, amíg kissé besűrűsödik. Levesszük a tűzről, eltávolítjuk a gyömbért, gyors mozdulatokkal belekeverjük a felvert tojásokat, tetejét meghintjük finomra vágott petrezselyemmel, azonnal tálaljuk. Akkor jó, ha egy kicsit csípős!

június 15, 2008 Szerző | nemzetközi konyha | | Vélemény?

Eb ura faló avagy a görög gasztronómiáról

A görög gasztronómia sokkal többet kínál a világ minden táján kapható gyrosnál és feta sajtnál. Gyökerei az ókorig nyúlnak vissza, sok ételük ma is ugyanúgy készül, mint Homérosz korában. Sem a pásztorkodás, sem a földművelés nem sokat változott az elmúlt kétezer évben. Ma is ugyanúgy tisztelik az olajfát, melynek termése a legjobb minőségű a világon, vagy a legszentebb gyümölcsöt, a szőlőt, melyből aromás borokat készítenek.


Az étkezésnek a szegényebb családokban is megadják a módját. Hideg előételek sora kerül először az asztalra: zöldségből vagy halból készített krémek, sajtok, olajos lében úszó, rizzsel töltött szőlőlevél, paprika vagy paradicsom ágyaz meg a következő fogásoknak vagy szolgál borkorcsolyául. Leveseik tartalmasak, de nem fogyasztják őket minden nap. A főétel hal, birka vagy bárány, többnyire nyárson sütve. Népszerűek a csirkeételek, marha ritkán kerül az asztalra, a sertést nem nagyon kedvelik. Annál inkább a zöldségeket, melyek nélkül egyetlen étkezés sem képzelhető el. Salátának, párolva vagy töltve, grillezve fogyasztják, hidegen és melegen egyaránt. Édességeik tömények, a sütemények mézben vagy cukorszirupban úsznak.

június 14, 2008 Szerző | nemzetközi konyha | | Vélemény?

A középkori ember kalóriatáblázata

 A középkori emberek életvitele, zsírszegény, ám zöldségekben gazdag étrendje, amelybe a gyenge sörök is beletartoztak, hozzávéve a napi tizenkét óra fizikai munkával, valószínűleg egészségesebb volt, mint a mai embereké – olvasható a BBC News honlapján. 

A jobbágyok, közemberek ugyan többet ettek (már ha volt mit), mint a mai átlagemberek, de lemozogták napi tizenkét óta megfeszített munkával.

A jobbágyok napi energiabevitele 3500-5000 kalória körül mozgott, megettek két vekni kenyeret, és megittak három korsó (másfél liter) sört, 20 deka körüli halat vagy húst, rengeteg zöldséget ettek, és  kevés finomított cukor volt ételeikben.

Ezzel szemben a mai emberek ételei tele vannak keményítővel, tartósítószerekkel, zsírokkal, gyakran fogyasztanak kekszeket, édességeket, s bár a napi energiabevitelük 2700 kalória körül mozog, naponta kevesebb mint 20 percet edzik testüket.

Ez azt jelenti, hogy a középkori embereknek talán még a sokat dicsért mediterrán étrendnél is egészségesebb táplálkozási szokásaik voltak, és a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbaj kockázata náluk jóval kisebb lehetett, bár az is tény, hogy az átlagéletkor jóval alacsonyabb volt, mindössze 30-40 év.

(Forrás: Múlt-kor/MTI

június 14, 2008 Szerző | ízvilág | | Vélemény?

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.